Szennyvíztisztító telep fejlesztéseKözérdekű közlemények, hírekHírforrásMunkálatok térképenJó tudniSajtószobaPályázatokLakossági ügyfeleknek

Vízhálózat-felújítás az erdő mélyén

 

A mecseki erdők Natura 2000-es természetvédelmi területét is érintve fut az a vízvezeték, amelynek felújítását tavaly ősszel kezdte meg a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. A kiemelt gondossággal végzett zöld etap a héten lezárult, a korszerűsítés hagyományos terepen folytatódik tovább.

Tettye-Istvan-akna-1.jpg

Az Árpádtető – Pécs-Somogy – Pécs-Vasas – István-akna körzet kiegyensúlyozott ellátását biztosító víztározó töltővezetékét (csökkenő kapacitása és műszaki állapotának romlása miatt) összesen két és fél kilométer hosszan újítják meg a szakemberek.

A rekonstrukció érdekességét adja, hogy a munkálat kezdő ütemében – a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal történt egyeztetés után – a szakemberek az erdő novembertől március elejéig tartó vegetációs időszakában, csőbefűzéses technológiával húzták be az új vezetékeket, a lehető legkevésbé zavarva ezzel a helyi élővilágot.

Az első 360 méternyi vezetékszakasz a földbe került; a korszerűsítés az erdőt elhagyva hagyományos terepen, útburkolat alatt folytatódik. A rekonstrukció várhatóan ősszel zárul.

Natura 2000
Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 összefüggő, európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához. Magyarországon az országos jelentőségű természetvédelmi területek nagy része egyben a Natura 2000 hálózat részét képezi, így a mecseki erdőknek az István-aknai víztározó felé vezető része is.

A publikálás időpontja: 2021. február 11.


Vízszállítás kúttalan utakon

Ivóvízszállítást végző szakembereink egyre gyakrabban tapasztalnak türelmetlenséget, indulatot munkájuk során a közlekedők részéről.

Bővebben

A klímaváltozás a közműhálózatot feszegeti

Az extrém időjárási körülmények, a hatalmas esőzések és a szárazság váltakozása a vízszolgáltatókat is minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja. Komoly meghibásodások, csőtörések nehezítik az egyébként is felújításra szoruló hálózat működtetését.

Bővebben

Vízzavarosodás lehet augusztus 4-én a Megyeri út déli részén és környékén

Szakembereink a Megyeri úton és a Verseny utcában végeznek oltóvíz-hozam mérést 8-10 óra között, ezért a mérések napján több helyen lehet vízzavarosodás, nyomáscsökkenés.

Bővebben

Helyreállítás a Mártírok útján

Július 18-tól egy héten át végeznek útburkolat-helyreállítást a Mártírok útja 26., 34. és 56. szám előtt, ahol a korábbi szennyvízvezeték rekonstrukciót követő süllyedéseket javítják garanciálisan a szakemberek. A tervezetten július 22-ig tartó munkálat ideje alatt az érintett szakaszokon útszűkületre lehet számítani.

Bővebben

Vizes város - Töltsd újra! a Fényfesztiválon

A csaknem 100.000 látogatót vonzó rendezvényen friss vízzel vártuk a fesztiválozókat a Fény útja Kossuth téri helyszínén, emellett vizes teszttel irányítottuk rá a figyelmet a víz, azon belül a vezetékes víz, a pécsi csapvíz és a víziközmű-szolgáltatás értékeire, fontosságára.

Bővebben

Teljes méret

Interaktív térképünkön a közterületen végzett munkálatokról tájékozódhat.
A térképet folyamatosan aktualizáljuk.

  

OLDALTÉRKÉP  |   IMPRESSZUM  |   KÖZÉRDEKŰ ADATOK  |   ADATVÉDELEM  |   JOGI NYILATKOZAT