Tovább a tartalomhoz

Keresés

Ezer forint jár a csekket leváltóknak április 22-én

Április 22. a Föld napja - ebből az alkalomból a Tettye Forrásház Zrt. papírmentes napot hirdetett. Amellett, hogy munkatársaink ezen a napon kizárólag akkor nyomtatnak, ha az valóban elkerülhetetlen, az aznap csoportos beszedésre és e-számlára váltó ügyfeleknek 1000 forintot jóváírunk a vízdíjszámlában.

Társaságunk persze nemcsak ezen a napon törekszik tudatosan a papírfogyasztás csökkentésére. Célunk, hogy szolgáltatásainkat minél kevesebb papírmunkával tegyük elérhetővé és ezzel együtt saját környezetterhelésünket is csökkentsük. Ennek érdekében központi nyomtatókat állítottunk munkába az irodai gépek helyett, racionalizáltuk folyamatainkat és kiterjesztettük az elektronikus dokumentumkezelést, így mára minden adatot, ügyet elektronikusan tárolunk.

Nem utolsósorban ügyfeleink is segítik környezettudatos törekvéseinket: a mai napig csaknem nyolcezren csoportos beszedésre, több mint kétezren pedig elektronikus számlára váltották papírcsekkjüket, így eddig mintegy 70 ezer csekkel kevesebbet kellett nyomtatnunk és kiküldenünk, amellett, hogy a felhasználók saját háztartásukat is zöldítették.

Éppen ezért újabb ösztönző akcióval támogatjuk az elektronikus ügyintézést: azon ügyfeleiknek, akik Búza téri ügyfélszolgálati irodánkan vagy weboldalunkon április 22-én csoportos beszedési megbízást adnak és együttesen elektronikus számlára váltanak (vagy ha az egyik szolgáltatást már igénybe veszik, a másikat is választják mellé április 22-én), a következő vízdíjszámlában 1000 forintot jóváírunk. A csoportos beszedésre újonnan regisztrálók ráadásul fél évre elegendő víz- és csatornadíjukat is megnyerhetik, hiszen bekerülnek a júniusi sorsolás résztvevői közé.

2013.04.19.