Tovább a tartalomhoz

Keresés

Felszerelték az első előre fizetős vízmérőket

A Tettye Forrásház valamennyi ügyfele számára elérhető májustól az előre fizetős vízmérő, amely főként a bérlői tartozások ellen hasznos, valamint a nehéz helyzetben lévőknek jelenthet alternatívát, akik így nem tudnak leküzdhetetlen adósságot felhalmozni. Az első kártyás vízórákat két önkormányzati bérlakásba szerelték be Pécsett.

A mérő úgy működik, akár egy feltöltőkártyás mobiltelefon: az ügyfél saját lehetőségeinek ismeretében előre megvásárolja a kívánt vízmennyiséget - így csak annyit fogyaszt, amennyit kifizetett. A társaságunk ügyfélszolgálati irodájában rendezett fogyasztást egy mágneskártyával érvényesítheti az intelligens vízórán, az újratöltést pedig tetszőleges alkalommal megismételheti.

Pécsett május 17-én két kártyás mérő kezdte meg működését, amelyeket a Pécs Holding szereltetett fel két önkormányzati bérlakás fogyasztásának kezelésére. A kártyás vízórák - megfelelően magasabb tudásuknak - a hagyományos mérőknél ugyan többe kerülnek, azonban különösen hatékony megoldást kínálnak albérletek, önkormányzati bérlakások, társasházak esetében a lakói, bérlői tartozás felhalmozódása ellen.

A régióban máshol is alkalmazott módszer tapasztalatai kedvezők, az előrefizetős vízóra nemcsak az eladósodottságtól való védelemre, adósságkezelésre is jó. Tartozás esetén ugyanis a befizetett összeg egy kisebb része a hátralék rendezésére fordítódik. A kártya feltöltésére az önkormányzattal együttműködve a lakásfenntartási támogatás is fordítható lesz.

A kártyás vízóra ráadásul tudatos vízfelhasználásra is ösztönöz, hiszen a fogyasztást folyamatosan tervezni kell, így 5-10 százalékot is megspórolható a korábbi vízfogyasztáshoz képest.

2013.05.27.