Tovább a tartalomhoz

Keresés

Szakmai kitüntetést kapott a Tettye munkatársa

A Magyar Víziközmű Szövetség idén is díjazta a víz- és csatornaszolgáltatásban hosszú idő óta tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. egyik munkatársának munkáját is elismerték: Novotny Bálint, társaságunk tervező informatikai mérnökét Víz Világnapi emlékéremmel tűntette ki az ágazat szakmai szervezete

A 20 éve informatikus mérnökként tevékenykedő kollégánk vezetésével valósult meg cégünk térinformatikai rendszerének felépítése, saját maga fejlesztette a társaságunknál alkalmazott domborzatmodellt, valamint közreműködött a közművagyon felmérésében és a vagyonértékelés elkészítésében.

A kitüntetett méltatásában az is elhangzott, hogy részt vett egy olyan interfész alkalmazás kifejlesztésében is, amely úgynevezett peremek kialakításával biztosítja a részhálózatok összeilleszthetőségét, cseréjét, illetve lehetővé teszi a vízhálózatok hidraulikai modelljének közvetlenül a nyilvántartásból történő generálását. Szakértői közreműködéssel és Bálint áldozatos munkájának köszönhetően a működő hidraulikai modell a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. teljes ellátási területére elkészült 2019-ben.

A járványhelyzet miatt az ünnepélyes díjátadó sajnos két alkalommal is elmaradt, így kollégánk ma kapta kézhez kitüntetését.

Gratulálunk!

2020.10.21.