Tovább a tartalomhoz

Keresés

Vízhálózat-felújítás az erdő mélyén

A mecseki erdők Natura 2000-es természetvédelmi területét is érintve fut az a vízvezeték, amelynek felújítását tavaly ősszel kezdte meg a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. A kiemelt gondossággal végzett zöld etap a héten lezárult, a korszerűsítés hagyományos terepen folytatódik tovább.

Az Árpádtető – Pécs-Somogy – Pécs-Vasas – István-akna körzet kiegyensúlyozott ellátását biztosító víztározó töltővezetékét (csökkenő kapacitása és műszaki állapotának romlása miatt) összesen két és fél kilométer hosszan újítják meg a szakemberek.

A rekonstrukció érdekességét adja, hogy a munkálat kezdő ütemében – a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal történt egyeztetés után – a szakemberek az erdő novembertől március elejéig tartó vegetációs időszakában, csőbefűzéses technológiával húzták be az új vezetékeket, a lehető legkevésbé zavarva ezzel a helyi élővilágot.

Az első 360 méternyi vezetékszakasz a földbe került; a korszerűsítés az erdőt elhagyva hagyományos terepen, útburkolat alatt folytatódik. A rekonstrukció várhatóan ősszel zárul.

Natura 2000: Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 összefüggő, európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához. Magyarországon az országos jelentőségű természetvédelmi területek nagy része egyben a Natura 2000 hálózat részét képezi, így a mecseki erdőknek az István-aknai víztározó felé vezető része is.

2021.02.11.