Tovább a tartalomhoz

Keresés

Híreink

Javítják az utakat a téli hibák után

A jó idővel és az aszfaltüzemek újraindulásával a héten megkezdődött a korábban ideiglenesen, fóliás betonnal helyreállított téli hibahelyek, útburkolatok, járdák végleges javítása. A téli, fagyos időszakban számos hibaelhárítást kellett elvégezniük szakembereinknek, az akkor ideiglenesen helyreállított útszakaszok most vadonatúj burkolatot kapnak.
2023.03.29.

Rangos szakmai kitüntetés munkatársainknak

Idén is díjazta a Magyar Víziközmű Szövetség a víz- és csatornaszolgáltatásban hosszú idő óta tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. két kollégájának munkáját is elismerték: Elter Ferencné Andrea alkalmazásgazdát és Csörnyei Csaba szennyvíztelepi művezetőt Víz Világnapi emlékéremmel tüntette ki az ágazat szakmai szervezete.
2023.03.27.

Március 22. a Víz Világnapja

Van egy történet a kolibriről, és arról, ez a kismadár hogyan viselkedett egy megoldhatatlannak tűnő helyzetben. Amikor égett az erdő, a kolibri cseppenként vitt vizet a tóból, hogy megfékezze a lángokat. Amit tudott, megtette, bármilyen apró dolog is volt. Minél több kolibri van, annál több csepp hull a tűzre – ezt a történetet választotta mottójának az ENSZ Vízügyi Szervezete az idei világnapra.
2023.03.22.

Szennyvízszippantás: továbbra is a TETTYE a szolgáltató

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Közgyűlés döntése alapján 2023. március 18-tól 5 évre folytatólagosan továbbra is a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.-t jelölte ki a Pécs város területén keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos önkormányzati közfeladat ellátására.
2023.03.14.

Karbantartási munkálatok Uránvárosban

Szakembereink karbantartást, hálózatöblítést végeznek március 13-án és 14-én az uránvárosi ivóvízhálózat egy részén. A munkálatok velejárójaként az öblítések környékén ideiglenes vízhiány, vízzavarosodás, nyomáscsökkenés fordulhat elő.
2023.03.09.

Víz világnapi tematikus hetek a Tettyénél

Márciusban a pécsi szennyvíztisztító telepen és központi telephelyünkön tartott programokkal várjuk az iskolásokat, májusban pedig a vízkincstári foglalkozások is újra elérhetőek lesznek.
2023.02.28.

Megszűnő bankszámlák

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a gyakorlati kivezetési folyamatot követően társaságunk CIB Banknál nyilvántartott számlái megszűntek. Befizetéseiket ettől kezdve kizárólag a K&H Banknál vezetett számláinkra várjuk.
2023.02.28.

Állati helyzetek a mérőhelyeknél

Leolvasóinkat sokszor váratlan szituációk fogadják a vízmérők, aknák, mérőhelyek megközelítésekor. A skála az igazán szívélyes fogadtatástól (papucsot hoz a házikedvenc) a nem kívánatos helyzetekig (pl. kígyó őrzi a mérőt) terjed.
2023.02.17.

Vízzavarosodás lehet február 16-án Pécs belvárosában

Szakembereink a Király utca 14. és 18., valamint a Mária utca 4. és 10. előtti tűzcsapokon végeznek oltóvíz-hozam mérést 11-13 óra között, ezért a mérések napján több helyen lehet vízzavarosodás, nyomáscsökkenés.
2023.02.14.